A buddhizmus tanításai – Zavaró érzelmek – A kizáró büszkeség 1.
Láma Ole Nydahl így ír a kizáró büszkeségről:
„Az az elképzelés, hogy jobbak vagyunk a többieknél, büszkeséghez vezet… Ha másokat izgalmasnak találunk, van miért örülnünk. Ha azonban a hibáikra irányítjuk a figyelmünket, szellemileg elszegényedünk: mindig csak „rossz társaságban” leszünk, és kevés késztetést érzünk képességeink kibontakoztatására. Az ember látásmódja dönti el, hogy a pohár félig üres vagy félig tele van.”
A kizáró büszkeségnek számtalan megnyilvánulási formája létezik, és gyakran az öt zavaró érzelem más aspektusaival együtt jelenik meg.
Amikor elutasítunk bizonyos dolgokat azzal, hogy „nekem ez nem kell”, és még csak rá sem akarunk nézni, valójában ösztönösen minősítünk: rossznak bélyegezzük azt, amit nem ismerünk. Ez a kizáró büszkeség és az ellenszenv egy erős formája. Ilyenkor dacos gőg jelenhet meg bennünk – azt képzeljük, jogunk van lenézni és teljesen kizárni bizonyos elképzeléseket, nézőpontokat, embereket vagy helyzeteket.
Pedig ezek között lehetnek olyanok is, amelyek valójában jól működnek, sőt számunkra is gyümölcsözőek lehetnének.
Amikor így viszonyulunk, lenézéssel és megvetéssel fordulunk mások felé, és bezárjuk magunkat a különböző nézőpontok és megoldások előtt.
Ám amikor képesek vagyunk mégis megnyílni egy korábban elutasított dolog felé, valami egészen más történik: egy belső melegség jelenik meg bennünk. Ez a nyitottság tágítja a tudatunkat, és lehetővé teszi, hogy a valóság sokféleségét megtapasztaljuk.
Olyan ez, mintha egy rétre néznénk, ahol számtalan különböző virág nyílik – mindegyik más, mégis mind teljes a maga módján.
(Kardok 4-es – a fegyverszünet lapja)
Amikor bizonyos emberek, helyzetek vagy nézőpontok közelebb kerülnek hozzánk, és mi akár undorral elrántjuk magunkat tőlük, miközben a saját életünket és meggyőződéseinket tartjuk a „legnemesebbnek”, akkor ismét a kizáró büszkeség állapotába kerülünk.
Ebben az állapotban önmagunkat örömteli és jóságos lényként érzékelhetjük – miközben valójában becsukjuk a szemünket mások felé. Ez egyfajta hamis öröm: a tér körülöttünk kiüresedik.
Az elkülönülés miatt végül nem marad senki, akinek megfoghatnánk a kezét, hogy velünk együtt jól érezze magát, mivel a látókörünket nagyon szűkre szabtuk. Aki csatlakozni szeretne hozzánk, csak úgy teheti, hogy kötelezővé ‘írjuk elő’ számára a mi elképzelésinkhez való csatlakozást. Ez pedig hosszú távon kevés ember számára vonzó.
(Kelyhek kilences – a boldogság lapja)
________________________________________
Megjegyzések
Megjegyzés küldése