Tovább a bizalomról

Tovább a bizalomról

A legutóbbi írásomban, a bennünk, emberekben levő mélyen gyökerező bizalomról írtam, ami az emberi kapcsolataink működését befolyásolja és erős hastást gyakorol arra, hogy egyáltalán tudunk-e kapcsolódni. Ezt szeretném folytatni.

Az életünk során, vagy akár az életeink során, már ha hiszünk a reinkarnációban, sok szenvedésen mehetünk keresztül. A szenvedés maga igencsak letörő érzés, az egész emberi lényt, úgy ahogy van átjárja és át is formálja elkerülhetetlenül. Aztán egyszer csak elmúlik maga a szenvedés, mert egyszer minden elmúlik. Azonban, hogy végül milyen következtetést vonunk le, az már más kérdés. Megtörünk? Hibáztatunk? Sajnáltatjuk magunkat? Haragszunk? Megsértődünk? Otthagyjuk az egészet és vállat rántunk? Vagy leülünk és megnézzük, hogy mit adott nekünk maga az élethelyzet, és vállaljuk a felelősséget azért, ami a mi szerepünk volt benne? Ha ezt tesszük, a lélek megtisztul és újra a kapcsolódás útjára lép, figyelemmel és odaadással mind a másik, mind önmaga felé. Ha ezt tesszük legközelebb is a tengelyünkben maradunk, ha a környezet egyébként egyensúlytalanságba kerül. Ellenkező esetben pedig, ha kizárólag a körülmények okozta fájdalomra irányítjuk a figyelmet és békétlenül hadakozunk önmagunkban, ami első sorban kívülre vetül, egy hiány keletkezik bennünk az újra kapcsolódásinkban. Megjelenik a vágy az együttre és a kapcsolódás újra örömet okoz és a sebeink is mintha beforrtak volna, már nem is látjuk őket. De mélyen az alapjaink kavarognak és zavarognak. Még egy darabig tisztán is láthatjuk a helyzeteket, energiát is teszünk bele, és változtatni is van erőnk. Igaz lehetnek dolgok, amik jeleznek, hogy nem komfortosak, de szeretni akarunk és tenni is a kapcsolatainkban. Aztán egyszer csak újra beborulunk a szenvedésbe. Egyszer csak nem szeretettnek érezzük magunkat és talán azt is, hogy már semmi nem segíthet. Aztán lehet mégis újra teszünk és kapcsolódni próbálunk. Mert igényünk van rá. Újra próbálunk bizalomban lenni és tenni. Majd jön egy ’katt’. Egy ’katt’, ami benyom valamilyen gombunkat. Ez lehet igazából bármi, bárhol, bármilyen életterületen, amikor a másik lesz a hibás, és újra visszakerülünk arra a pontra, ahonnan korábban indultunk, a másik iránti békétlenségbe, amire már nem is biztos, hogy emlékszünk, nem biztos, hogy tudjuk, hogy már egyszer voltunk pont így, pont ilyen kivetítésben. És ekkor a belső békétlenség uralja a cselekedeteinket. Ekkor, akárhogy is akarjuk, nem tudjuk magunkról ezt lerázni. A békétlenség ottmarad. Ekkor már sejthetjük, hogy ez egyébként bélűről fakad. Olyan erősen jön, olyanná tud nőni, hogy már nem feltétlenül lehet másokra fogni és a kapcsolódás az emberekkel hideggé válik, télbe fordul. Falak épülnek közénk és a másik közé. Viszont ott lehet az a remény, ami ilyenkor még ott van, hogy megszabadulunk a saját magunkban dédelgetett rossz érzésektől. Pont, amikor már annyira elviselhetetlenné válnak, hogy minden kétséget kizárólag belőlünk erednek, tudunk felelősséget vállalni a megoldásukért önmagunkban. Ilyenkor kell átdolgozni őket. Hogyan? Először is türelemmel önmagunkhoz. És tudva, hogy ez sem tart örökké. Ilyenkor már kívülről láthatjuk magunkat, és ahogy éljük a mindennapjainkat. Nem is feltétlenül tudunk majd kapcsolódni a folyamatban az emberekhez, legalábbis úgy nem, ahogy még a kezdetek kezdetén tudtunk, vagy akartunk. Viszont ha tudjuk, hogy belül éppen érünk, és figyelünk magunkra, a dolgok közben alakulnak, mert érlelődik bennünk újra a bizalom. A bizalom, ami igazából megfoghatatlan sokszor. Annyi érzés kerül köré, annyi mindent átélünk, hogy nem is biztos, hogy látjuk, hogy ez hiányzott. Bizonyosságnak is nevezhetném magunkban. Ha megtanulunk egy nehéz helyzet után kívülről ránézni magunkra és megmaradni azokkal az érzésekkel, amiket épp megélünk, közben nem hibáztatunk értük másokat, a bizalom automatikusan újjáépül, méghozzá úgy, hogy ami kibillent, vagy kibillentene, már azt is kívülről tudjuk látni. Látjuk a másikat és látjuk a saját felelősségünket. Arra tudunk energiát szánni, ami a mi részünk, a másik útjai, nehézségei iránt pedig türelemmel vagyunk és békével.

Ebben az írásomban is a tarot kártyák voltak segítségemre. A kardok kilences jeleníti meg a régi sebeket, amik a bizalom elvesztését okozták, a kardok hármas pedig a belső érés nehézségekkel teli, mégis üdvös folyamatát mutatják.

Ha tetszett amit olvastál, látogass el a honlapomra https://belsovirag.webnode.hu/, ahol további anyagokat és információt találhatsz különböző témákban.

Kelemen Dóri