Az emberi kapcsolatok és a bizalom

 Az emberi kapcsolatok és a bizalom

Az emberekben, bennünk, van egy alapvető nyitottság, befogadó képesség és igény egymásra. Miközben amikor egyedül vagyunk, ha nem is kapcsolódunk éppen, akkor is lehetünk jól. Azonban előfordulhat az is, hogy magányosnak érezzük magunkat és kizárva olyan dolgokból, ahol szívünk szerint lenne helyünk. Vagy nyithatunk mások felé úgy is, hogy úgy érezzük önmagunkban jól vagyunk, de valódi kapcsolódásunk kevés van, ha van egyáltalán. Olyan kapcsolódás, amiben tényleg számíthatnak ránk, és amiben tényleg számíthatunk valakire. Amiben odaadhatjuk magunkat a teljes személyiségünkkel együtt. És az is előfordulhat, hogy csak ez az igény él bennünk, de a megvalósításában és megélésében megrekedünk. Közben történik valami, és rádöbbenünk, hogy mégiscsak tudunk kapcsolódni, újra van energiánk, valahogy más szemszögből nézzük a dolgokat, a saját kezünkbe vesszük az életünket és azért kapcsolódunk, mert akarunk, és nem azért mert mások akarnak-e hozzánk kapcsolódni. Ez már egy sokkal jobb érzés, és független a másik féltől. Amiért teszünk, ahova energiát fordítunk és figyelmet, azok a kapcsolódások élnek, miközben minden kétséget kizárólag tudjuk és érezzük, hogy mi kik is vagyunk. Tehát a kapcsolódásainkért, a saját nyitottságunkért tulajdonképpen egyedül mi vagyunk felelősek. Ilyenkor bármikor jöhet olyan ember felénk, aki erre a nyitottságra reagál, és a kapcsolódás létre jön.

Máskor előfordulhat egy újabb elcsúszás, amikor úgy látjuk, hogy egy jó kapcsolódás megtörtént, de nem folytatódik. Ez a magányosság és a nem szeretettség érzését hozhatja el, ami nem kellemes számunkra. A nem szeretettség érzése és a valódi kapcsolatok hiánya nagyon átmozgatja az egész lényünket. A személyiség mélyébe hatol és onnan is érkezik. Az egész létbiztonság kérdése jelenik meg benne, hogy biztonság van-e a világban, a világunkban. Vagyis hogy van-e bennünk BIZALOM mások felé. Mert a bizalom teremti meg a kapcsolódás lehetőségét, és a mindig újrakapcsolódás lehetőségét. Az a bizalom, ami ha jól működik, elönti az egész lényünket, amiből a saját lényünk és értékeink nem változnak a körülöttünk levő fontos személyek belső állapotától, vagy rosszallásától, amit felénk sugároznak, vagy velünk élnek meg. Ebben a bizalomban képesek vagyunk valóban figyelni a másikra, arra az állapotra, amiben van, arra, amire valóban szüksége van. Ebben az állapotban csak azt vesszük magunkra, ami a mi felelősségünk. Tehát egyszerre vagyunk jelen együttérzően a másik számára és egyszerre tudunk magunkon is változtatni, amiben szükséges, anélkül, hogy bármi megremegne az alapjainkban, vagy bármi letörne minket, hiszen ez a belülről fakadó bizalom olyan erős, hogy valójában a jóllétünk és kapcsolódásaink alapja.

A továbbiakban erről a bizalomról, a kialakulásáról, a hiányáról, és a visszaszerzéséről fogok írni.

Kelemen Dóra